Előnyös a munkáltatónak is, a nyugdíjasnak is, ha egy szövetkezeten keresztül dolgozik. A Paksi Áramlás Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetnek ennek ellenére eddig három embert sikerült munkához juttatni. Az eredménytelenség hátterében az érintettek szerint jogszabályi kötöttségek állnak - írja a Teol.hu.
A portál riportjából kiderül, hogy a szövetkezet alapítói sokkal jobb eredményre számítottak. Okuk volt erre azért, mert az országban sok területen nagy a munkaerő-hiány, valamint a jogszabályok által kidolgozott rendszerben a munkáltató zsebében marad egy havi munkabér, a nyugdíjas pedig húsz százalékkal több pénzt vihet haza.
Viszont a szervezet állítja, hogy problémát okoznak a jogszabályok: a kórházak, iskolák, önkormányzatok csak közalkalmazottakat foglalkoztatnak, ezért nem tudnak velük szerződni. Másrészről a városban, Pakson adná magát, hogy az atomerőműnél, vagy az épülő új blokkokban, Paks II.-ben alkalmazzák az idős, de jó fizikai állapotú, a nukleáris területet ismerő embereket is felvegyenek. Viszont ehhez szükség lenne egy telephely biztonsági dokumentumra, amihez viszont két lezárt pénzügyi évet kell igazolni. A szövetkezet viszont tavaly alakult, októberben jegyezték be.
A nyugdíjas szövetkezet a kis és középvállalkozások felé nyit: ha ezek rajtuk keresztül alkalmaznak öregségi nyugdíjast, évente meg tudnak spórolni egy havi munkabért, miközben a dolgozó húsz százalékkal több pénzt tud hazavinni. Keresik a régi szakembereket is, akik már vállalkozni nem akarnak, viszont a szövetkezet jóvoltából számlaképessé válnak és tudnak vállalni munkát.
A kép forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért