A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom közleménye szerint a megállapodás értelmében minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésekben foglalt minőségben elvégezte, pénzéhez hozzájut. A teljes szállítói követelés pontosítása lezajlott, amelyben az alvállalkozók érdekeit képviselő Likvid Kontroll Kft. vezetése is részt vett.
A közlemény idézi Szabó Bálintot, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezető igazgatóját, aki szerint "a hazai gyakorlattól eltérő, rendkívüli nagyvonalú garanciát adott Demján Sándor, ami lehetővé tette az alvállalkozói követelések megnyugtató rendezését."
A megállapodás eredményeképpen az alvállalkozók elálltak a tervezett demonstrációktól. A vállalkozók korábban azt tervezték, hogy december 7-én a Prima Primissima-díj átadó ünnepségén körbeveszik a Művészetek Palotáját, továbbá Debrecenben és Miskolcon december 6-ára hirdettek félpályás útlezárást. November végén Kecskeméten az Auchan áruház mellett szintén félpályás útlezárással demonstráltak járműveikkel a vállalkozók, mert a bevásárlóközpont bővítését végző fővállalkozó nem fizette ki részükre az elvégzett munka ellenértékét. Szabó Bálint akkor azt mondta, hogy több mint 20 alvállalkozónak közel 300 millió forinttal tartozik az Arcadom.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram