A nyílt közbeszerzések eredményei, illetve módosítása az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.
Az első közbeszerzés a Közép- és Kelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program, amelyet az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és az érintett önkormányzatok írtak ki. A feladat a következő projektek tervezése és kivitelezése:
- Csemő, Cibakháza, Nagykőrös, Tiszafüred,
- Jászszentandrás,
- Tápiószőlős és
- Kengyel ivóvízminőség-javító programja.
Ezt a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt., valamint a Szatmár Aqua Építőipari Fővállalkozási Kft. nyerte meg, nettó 8 milliárd 974 millió forinttal.
Nem nyert a közbeszerzésen három további ajánlattevő, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., a Magyar Vakond Út és Építőipari Kft., valamint közös ajánlattevőként az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. illetve a Betonútépitő Zrt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. személygépjárművek - flottakezelési szerződés keretében történő - beszerzésére írt ki közbeszerzést. Ebben 252 darab jármű szerepelt, további 13 darabos opcióval. Ennek nyertese a Mercarius Flottakezelő Kft. lett, nettó 3 milliárd 807 millió forinttal, a becsült 2 milliárd 773 millióval szemben.
Itt két ajánlattevő lett vesztes, a Mészáros M1 Autókereskedő Kft., valamint a LeasePlan Hungária Gépjárműpark Kezelő és Finanszírozó Zrt.
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. még 2019-ben írt ki tendert a kiégett üzemanyag kazetták átmeneti tárolására alkalmas
- a technológiát kiszolgáló épület építéséből,
- a meglévő technológiai rendszerek átalakításából, bővítéséből,
- új technológiai rendszerelemek gyártásából,szereléséből és
- az érintett rendszerek üzembe helyezéséből álló munkára.
Ezt 2019. december 12-én a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint Pintér Csaba keceli illetékességű magánszemély nyerte meg, nettó 15 milliárd 729 millió forinttal. Ez az összeg most 21 milliárd 864 millióra emelkedett. Az indok: a műszaki tartalom módosulása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért