Fernando del Cerro tájékoztatása szerint a 2018-ra befejeződő bővítés végén az alkalmazottak száma meghaladja majd a 850-et húsz százalékos létszámemelkedés mellett.
A gyár igazgatója hozzátette, a társaság a közelmúltban eredeti beszállítói tanúsítást szerzett, ami lehetővé teszi, hogy 2017-től a Bridgestone abroncsaival hagyják el a gyárat a BMW, a Mercedes, a Toyota és a Volkswagen modelljei.
A Bridgestone összesen 10 gyártóüzemmel rendelkezik Európában, de a tatabányai gyár az egyetlen, ahol teljesen automatizált gyártási technológiát is alkalmaznak. Az üzemben több mint 230 abroncsméret készül. A teljesen automatizált BIRD-X gyártósoron nagyméretű, prémium minőségű abroncsokat gyártanak, a hagyományos eljárással a tömegtermelés számára készítenek kerekeket.
A kft. közel teljes termelését exportálja, mintegy 700 alkalmazottal dolgoznak és további 400 embernek adnak folyamatos munkát alvállalkozóként. A társaság 2015-ben 1,8 millió abroncsot gyártott és 26 milliárd forintos árbevételt ért el.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben