Általában decemberben szokott jegyárat emelni az ország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City (CC), de ebben az évben korábban megtette. Eddig 2150 forintba került a teljes árú jegy a fővárosi mozik 2D-s vetítéseire, az emelés után 2500 forintba, ami több mint 16 százalékos növekedés. Erre még jöhet az úgynevezett kényelmi díj is, az online vásárlóknak, ami 120 forint – számol be a jegyármelésről a Forbes.
Átlépték a "lélektani határ", a budapesti multiplexek 3D-s vetítései immár 3000 forintba kerülnek teljes áron – ebben benne van a szemüveg, ha viszünk magunkkal, az mínusz 350 forint. Az Arena Mall Imax-termében 3300 forint a listaáras 3D-vetítés (szintén benne van a szemüveg ára, nélküle mínusz 400 forint).
Kis mértékű emelésként tekintünk az új árakra, ha például a kenyér, a tejföl vagy más napi élelmiszer inflációjához viszonyítjuk
– mondta Buda Andrea, a mozilánc marketing- és PR-igazgatója hétfőn a Világgazdaságnak.
A VIP-jegyek 1400 forintos áremelése az egyetlen kiugró kivétel, ami a PR-vezető szerint az ételek és italok beszerzési árának növekedésével indokolt.
A vidéki mozik jegyárai is emelkedtek, 1950 és 2300 forint között alakulnak a 2D-s vetítések.
Az viszont a budapesti CC-vásznakról mondható csak el, hogy drágább opció lett a mozijegy, mint befizetni egy hónapra a vezető streaming-szolgáltatókra. A Netflixet már havi 2490 forinttól kaphatunk, az HBO Max havidíja listaáron 2390 forint, a Disney+-é pedig 2490 forint. Az utóbbi kettőhöz ráadásul 4K is jár ennyiért.
Áremelés várható a streamingnél is
Ez már azért is vészjósló, mert a vezető streaming oldalakon már gyakran a mozipremier napján meg lehet tekinteni a legújabb filmeket, és most már olcsóbban is. Bár az is tény, hogy idővel a streaming ára is emelkedni fog: a Disney+ például nemrégiben bejelentette, hogy december 8-án 10,99 dollárra növeli a havidíjat, továbbá bevezetnek egy reklámokkal telepakolt csomagot is, amelynek ára egy hónapra 7,99 dollár lesz (a hazai árak egyelőre bizonytalanok).
Buda Andrea azt is elmondta a VG-nek, hogy törekedtek arra, a mozizás a szórakozási lehetőségek közül még mindig a legelérhetőbb maradhasson, akár egy többgyerekes család számára. Szerinte ha a nézők végiggondolják, hogy azok a szórakozási lehetőségek, amelyek az őszi-téli szezonban rendelkezésükre állnak majd, milyen anyagi befektetéssel járnak, rá fognak jönni, hogy még egy ilyen emelés után is a mozi az egyik legmegfizethetőbb program, ami igazi és otthoni körülmények között nem átélhető élményt nyújt nekik.
Hétfőn a Napi.hu is beszámolt arról, hogy kétségbeejtő helyzetben vannak a magyarországi mozik. A Cinema City a hétfőn megjelent cikkben még úgy fogalmazott, az őszi nyitvatartás bevezetése után még nem döntöttek további intézkedésről, ehhez képest kedden már a 16 százalékkal magasabb jegyár állt a táblázatban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)