Komolyak az olajpiacon a gazdasági recessziós várakozások, viszont ez jelentősen még nem mutatkozott meg az olaj jegyzési árában. A Brent hordónkénti ára 113 dolláron nyitott a hét elején, és ott is zárt a hét végén. A orosz olaj kiesése még mindig a keresleti piac irányába tolja az olajat, ami sajnos rövid távon nem hoz jelentős csökkenést az jegyzés árakban - derül ki a holtankoljak.hu összefoglalójából.
A forint beállt a 380 forintos szintre a dollárral szemben, amit makacsul tartott is a héten, nem tudott visszaerősödni az amerikai fizetőeszközhöz mérten. A hazai üzemanyagárakat tekintve így a nemzetközi piaci helyzet nem lehet komoly hatással az árak alakulására, viszont az regionális üzemanyag hiány miatt akár változás is kerülhet bejelentésre a következő héten.
Pénteken a Mol 50 literben limitálta az egyszerre tankolható mennyiséget, majd az OMV bevezette ugyanezt a korlátozást. Hernádi Zsolt, a magyar olajcég vezetője a korlátozás bevezetését kommentálva azt mondta: a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyag-mennyiség és technikai okok miatt volt szükség erre a lépésre. A független kutatások pedig többek között azt kérték az autósoktól, hogy lehetőség szerint használják inkább a tömegközlekedést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram