A Lidl Magyarország július elsejétől 15 százalékkal megemeli a vállalat minden fizikai dolgozójának bérét, így a márciusi 5 százalékos emeléssel együtt 20 százalékkal emelkedik idén a vállalat több mint 4000 munkavállalójának 90 százalékát kitevő, az értékesítésben és a logisztikai központokban dolgozó alkalmazottak bére - jelentette be tegnap a kereskedelmi lánc. A Lidl ezzel csatlakozik a kiskereskedelmi bérek emeléshez, korábban ilyen döntés hozott többek között a Spar, a Auchan vagy épp a Tesco.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ a Lidl tegnapi bejelentésre - példátlan módon - reagált a Kormány.hu olvasható közlemény szerint " A közszféra béremelési programjai mellett a versenyszférában is folytatódnak a béremelések. A kormány üdvözli a Lidl Magyarország döntését, hogy a márciusi 5 százalékos béremelése után júliustól további 15 százalékkal növeli dolgozóinak fizetését. A versenyszférában való béremelések is hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, és ahhoz is, hogy a magyar dolgozók előreléphessenek.
Az ország növekedési pályára állt, 26 éve nem dolgoztak ennyien mint ma, a 2010 óta a felére csökkent a munkanélküliség, és ebben nagy szerepe van a gazdasági növekedésnek, a hazai vállalkozások növekedésének, foglalkoztatási programoknak. Nemcsak többen dolgoznak, de jelentősen csökkentek a munkát terhelő adók, tartós a bérek növekedése, nő a bruttó átlagkereset és a fizetések vásárlóereje is.
A 2017-es költségvetés az adócsökkentés és a otthonteremtés költségvetése lesz, mely révén mindenki léphet egyet előre. Jövőre folytatódnak a kormányzati béremelési programok a közszférában, tovább bővül a családi adórendszer, tovább csökkennek az adók, marad Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó kulcsa és továbbra is alacsony marad az infláció." - írta a kormány.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban