A Starschema megrendeléseinek jelentős része a tengerentúlról érkezik, 2016 elején Amerikában is megnyílik irodájuk. A 2006-ban, két alapító fővel indult vállalat fő profilja szerint úgynevezett big data feladatokat végez, vagyis nagy mennyiségű adatokat központi tárházakba gyűjt, integrálja, átláthatóvá, üzleti döntések meghozatalához könnyen felhasználhatóvá teszi azokat.
A társaság tavaly év elején bővítette tevékenységkörét, új adatvirtualizációs megoldással a szoftverfejlesztők piacán is megjelent. Mára egy több mint 70 alkalmazottal rendelkező, komplex üzleti intelligencia (BI) szolgáltató és technológia szállító, adatelemző és döntéstámogató vállalkozássá alakult a cég.
A vállalat az idén harminc munkatárssal bővült, csak a big data technológiákkal mintegy negyvenen foglalkoznak. A nyilvános adatbázis szerint a kft. a 2013-ban elért 281,2 millió forintos árbevételét tavaly 619,7 millió forintra, mérleg szerinti eredményét pedig 48,02 millió forintról 58,46 millió forintra növelte. A társaság továbbra is évi 50-100 százalékos forgalomnövekedést tervez.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben