A Fővárosi Ítélőtábla egyik pénzügyi intézmény esetében sem találta megalapozottnak az alkotmánybírósági eljárásra, illetve az Európai Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárásra és a másodfokú tárgyalás felfüggesztésére irányuló indítványt, ezért elutasította azokat.
A bíró a Raiffeisen Bank keresetére vonatkozó határozat szóbeli indoklásában kifejtette, hogy a fellebbezés érdemben is alaptalan, az elsőfokú bíróság a döntéshez szükséges tényállást helyesen bírálta el, helyes jogi álláspontot képviselt. Annyiban alapos volt a fellebbezés, hogy az elsőfokú bíróság indoklása hiányos volt, amit az ítélőtábla pótolt, ez azonban nem olyan eljárási szabálysértés, aminek érdemi hatása lenne.
Egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal abban, hogy elsőként a szerződéses feltételek átláthatósága, egyértelmű és érthető megfogalmazása vizsgálandó. Ezzel kapcsolatban a bíró kifejtette, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés akkor felel meg a törvényben foglalt elveknek, ha szerződéskötéskor felmérhető a módosítások hatása, bekövetkeztük után pedig ellenőrizhető annak indokoltsága, arányossága és mértéke. A bank szerződéses feltételei azonban a megfelelő és szükséges korlátok nélkül biztosították az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, ezért helyesen minősítette azokat az elsőfokú bíróság tisztességtelennek. Az elsőfokú bíróság megalapozottan mellőzte a további bizonyítást, a szakértő kirendelését is a másodfokú határozat szerint.
A Raiffeisen Lízing Zrt. esetében a másodfokú határozat szóbeli indoklása szerint az elsőfokú bíróság a szerződéses kikötések elbírálása során ugyancsak helyesen állapította meg a tényállást és helyes jogi álláspontot elfoglalva hozta meg az elutasító döntést, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az indoklás kiegészítésével helybenhagyta.
A bíróság szóbeli indoklásában egyebek mellett ismertette: részben alaposnak ítéli a felperes fellebbezését, mert a pénzügyi intézmény kizárólag a devizaalapú szerződéseket tette a per tárgyává, keresetének nem képezték tárgyát a devizaszerződések, ezért azzal kapcsolatban az elsőfokú bíróság szükségtelenül fejtette ki álláspontját. Jelen perben nem hozható a részleges érvénytelenségre vonatkozó döntés; a bíróságnak a törvény alapján kétféle döntése lehet: elutasíthatja vagy tisztességesnek, így érvényesnek ítélheti a szerződési feltételeket. Az ítélőtábla álláspontja szerint bármelyik elv sérelme megállapítható, a többi érvényesülése irreleváns - fejtette ki a bíró, aki utalt arra is, hogy más tanács vagy bíróság döntése nem kötötte a Fővárosi Ítélőtáblát.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli