Rekordidő alatt, öt hónappal a tavaly szeptemberi alapkőletétel után megkezdte működését a Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi fotovoltaikus erőműve, amely a próbaüzem korai szakasza és a nap kis beesési szöge ellenére is már 14 megawatt áramot termel. A maximális, 20 megawattos teljesítményt - a többi naperőműhöz hasonlóan - a nyári hónapokban éri majd el.
A beruházás egy korábbi meddőhányó 33 hektáros, rekultivált területén valósult meg az SPIE Hungária-Bejulo konzorcium kivitelezésében. Az erőmű csaknem 64 ezer, egyenként 355 watt névleges teljesítményű, fixen elhelyezett polikristályos napelemből áll. A létesítmény mintegy 4 ezer háztartást tud ellátni villamos energiával. A kereskedelmi értékesítés április 1-jén kezdődik, addig az erőmű a vállalat bükkábrányi bányáját látja el energiával, ezzel jelentős költségeket takarítva meg.
Kapcsolódó
A Mátrai Erőmű Zrt. önálló projekttársaságban, 25 százalékban saját erőből, 75 százalékban bankhitelből valósította meg a fejlesztést. Összességében 16 százalékkal alacsonyabb költséggel épült meg a 20 megawattos egység, mint amennyibe korábban a 16 megawattos visontai telep került.
A társaság hosszú távú fejlesztési stratégiájának megfelelően a bükkábrányi fotovoltaikus projekttel kezdte meg a nagyszabású megújuló energiatermelési beruházások sorát. A vállalat célja, hogy a megújuló energiatermelési fejlesztésekkel megőrizze piaci pozícióit, vagyis továbbra is a hazai termelés ötödét, illetve a Magyarországon fogyasztott áram 15 százalékát a Mátrai Erőmű Zrt. állítsa elő - közölték.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást