1270 milliárd forint - ennyit fizettek a magyar alapítású LogMeInért amerikai tőkebefektetők. A San Francisco Partners és az Evergreen Coast Capital Corporation egészen pontosna 4,3 milliárd dollárért veszi meg a veszik meg a felhőalapú távelérési megoldásokat kínáló vállalkozást - írta meg a Techcrunch.
A Budapestről indult, és mára az egyik legsikeresebb magyar startupként kezelt cég részvényeit 86,05 dolláros áron, készpénzért veszik meg a vevők. A LogMeIn szeptemberben még 25 százalékkal kevesebbet ért, de a tegnapi részvény-záróérték már csak 10 centtel (85,95 dollár) volt a vételárnál alacsonyabb.
Kapcsolódó
"Hisszük, hogy partnerségünk a Francisco Partnersszel és az Evergreennel segíteni fog bennünket abban, hogy a fenntartható növekedés hosszú távú eléréséhez szükséges operatív előnyöket biztosíthassuk "- mondta William Wagner, a LogMeIn elnök-vezérigazgatója.

A LogMeIn honlapján az olvasható, hogy a cég az első startupok között indult el 1998-ban Magyarországról, mára a világ 10 legbefolyásosabb SaaS (software as a service) IT nagyvállalata közé tartozik, miközben négy kontinensen, mintegy négyezer fősre hízott a létszámuk. A távelérési, távfelügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat olyan partnereket szolgál ki a globális piacon, mint a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE és a KFC. Magyarországon 350, döntő többségében informatikus szakembert foglalkoztat, A társaság a székhelye azonban ma már Bostonba van.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők