A Legfőbb Ügyészség soha nem indokol személyi döntést, de a Hírösvény információi szerint az egyik legnagyobb hazai húsipari cég, a kiskunfélegyházi székhelyű Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosának, Piero Pininek a büntetőügye sodorta el a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vezetőit.
A legnagyobb magyarországi vágóhíd tulajdonosát nyolc hónapnyi letartóztatás után a napokban helyezték szabadlábra - írta a 24.hu. A 67 éves olasz állampolgárságú üzletember ugyanis az okozott kár jelentős részét megtérítette. Pinit március elején vették őrizetbe, a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás volt. Húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nem indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását, a bíróságnak így nem volt mérlegelni valója, a nyomozás során ugyanis az ügyészség indítványán nem terjeszkedhet túl. Ugyanakkor a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére - írta a 24.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben