Miután az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég részleges gyárleállásra készül áprilisban, hogy "áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa". Hétfőtől ezért egy hétre - a nagykanizsai LED-területen április 22-ig - leállás lesz, amelyhez hasonló minden évben van, de csak a nyári időszakban, az érintett munkavállalóknak erre az időre szabadságot adnak ki - közölte a társaság elnök-vezérigazgatója, Jörg Bauer a Zalai Hírlap szombati száma szerint.
A cikket idézve az MTI azt írja, a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé "a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka további működését". Szerinte az egész európai ipart veszélyezteti az energiaárak elszabadulása, a nyersanyagok hiánya és drágulása, a szállítási nehézségek.
Kapcsolódó
Jörg Bauer szerint a Tungsram esetében olyan érzékeny pillanatban érkeztek ezek a durva, külső csapások, amikor a vállalat a GE-től való 2018-as kivásárlás után, önálló életében még fiatalnak számít, és éppen belekezdett az átalakulásba, a régi üzletágakat felváltó, új tevékenységének felépítésébe. Ezt a munkát azonban nem lehet elvégezni, ha folyamatosan a túlélésért kell küzdeni. Egy hagyományos izzó önköltsége 60 százalékkal emelkedett a múlt évhez képest az energiaárak növekedésének eredményeképpen. Ezt az áremelkedést nagyon nehéz átadni a vevőknek, akiknek az olcsó, kínai LED-lámpák megvásárlása kedvezőbbnek tűnhet.
A Tungsram vezetője közölte: a cég súlyos kihívásokkal küzd, miután 2020-ban és 2021-ben is veszteséget termelt. Kétfajta kormányzati segítségre számít az elnök-vezérigazgató, az egyik az állami, önkormányzati megbízások, különböző energiahatékonysági programok beindítása, amin a jelenlegi gazdasági környezetben mindenki csak nyerne a kisebb fogyasztás, a jobb minőségű világítás miatt. A másik lehetőség a kormányzati vissza nem térítendő támogatás vagy tőkeinjekció.
Jörg Bauer szerint az európai és benne a magyar iparnak is sürgős uniós, illetve kormányzati segítséget kell kapnia a túléléshez. Az egyik megoldási javaslata az energiafogyasztást visszafogó programok bevezetése, amely csökkentené az EU függését az import gáztól, olajtól. A másik javaslata a zömében Kínában és Kelet-Ázsiában kitermelt, kritikus nyersanyagoktól való függés megszüntetése az európai újrahasznosítás fellendítésével, támogatásával. Jörg Bauer pár napja is beszélt arról, hogy sürgős kormányzati segítséggel tudnának úrrá lenni a helyzeten.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben