A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.
A közlemény szerint az anyavállalat - azaz a Volkswagen-csoport - legtöbb telephelyén felfüggeszti a termelést, ami érinti az Audi AG ingostadti, neckarsulmi, brüsszeli, mexikói és győri telephelyeit is. A vállalat az üzemi tanáccsal és a Volkswagen konszernnel egyetértésben azt tervezi, hogy a termelést a telephelyeken szervezett és ellenőrzött formában a hét végéig leállítja.
Kapcsolódó
A közlemény idézi Peter Kösslert, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagját, az Audi Hungaria Zrt. felügyelőbizottságának elnökét, a nemzetközi válságstáb vezetőjét, aki szerint már eddig is számos intézkedést hoztak annak érdekében, hogy megóvják munkavállalóik egészségét.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők