Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól - mondta Lázár János sajtótájékoztatón. A hódmezővásárhelyi közvilágítás-fejlesztés befejezése után hét-nyolc évvel az ügy a választási kampány miatt került elő, kizárólag azért foglalkoznak vele, mert a miniszterelnököt akarják belekeverni.
A hódmezővásárhelyi közvilágítási rendszer - az országban elsőként megvalósított - korszerűsítése kiválóan működő, a város számára energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat - hangsúlyozta a politikus.
Kapcsolódó
Lázár János polgármestersége idején Hódmezővásárhelyen 2008-ban 6700 közvilágítást szolgáló lámpatest működött. Az évente 100 millió forintba kerülő rendszer korszerűsítésétől a Démász elzárkózott. A Bajnai-kormány pályázata nyitott utat a fejlesztés előtt, amely a technológia megválasztását az önkormányzatokra bízta - ismertette Lázár.
Ekkor nem volt olyan cég, amely az országban korábban közterületen ledes közvilágítás-korszerűsítést valósított volna meg. A közbeszerzésen hárman indultak, köztük a Tungsram-Schréder Zrt. mintegy 800 millió forintos árajánlatával, az önkormányzat pedig a jelenleg Elios Innovatív Zrt.-nek hívott cég 577 millió forintos pályázatát fogadta el - ismertette a miniszter.
A nyertes vállalkozás beszállítójaként a ledes lámpatesteket a Tungsram gyártotta 340 millió forintért, ezzel a város jól járt - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a tendert a közbeszerzési hatóság is vizsgálta.
A hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítéséről igazságügyi szakértői jelentés készült, melyet az önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hoz - tudatta a miniszter.
Az OLAF tavaly decemberben nyolc pontból álló technikai észrevételsort közölt az önkormányzattal, melyek a végső jelentésben nem szerepelnek. A teljes jelentésben felvetett - más településeket érintő - szabálysértések gyanújának egyik részéről az ügyészségnek, másik feléről az Európai Bizottságnak kell döntenie - mondta a politikus az MTI híre szerint.
Lázár János szerint a hódmezővásárhelyi projekt idején a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így - amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt - a felelősséget is neki kell vállalnia.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
