Tavaly 12 százalékkal nőtt a biztosítási piac díjbevétele, és az Union is a piaccal együtt növekedett - mondta Almássy Gabriella, a biztosító elnök-vezérigazgatója a cég sajtótájékoztatóján. 2019 volt az első olyan év, amelyben a korábban három külön cégként működő, a Vienna Insurance Group tulajdonában lévő biztosító egyesült cégként zárt le.
A fókuszban az egészségbiztosítások állnak, de a lakásbiztosítási piacon is nagy dobásra készül a társaság. Az Union volt az első olyan hazai biztosító, amely elnyerte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) minősítését az új termékével.
A koronavírus a biztosítási szektorra is hatással van. Külföldi utakat a biztosító munkatársai nem terveznek, repülővel már régebb óta, de most már autóval sem, csak videón keresztül tartják a kapcsolatot a külföldi kollégákkal. Az épületeket fertőtlenítik, vannak tervek Budapest lezárására és országos karantén idejére is. 550-en dolgoznak a cégnél, közülük 170-nek kell feltétlenül dolgoznia otthonról is ahhoz, hogy működjön a cég. Arra is készült terv a biztosítónál, hogy ha bezárnák az oktatási intézményeket, és otthon maradnának a gyerekekkel a dolgozók, hogyan működnének tovább.
Az üzletmenetre is hatással lehet a koronavírus. Eltolódhatnak az üzletkötések az online felületek felé, a személyes tanácsadásban kiesés lehet. Az utasbiztosításoknál visszaesés van már most is, de egészség- vagy életbiztosítási területen ez akár ki is egyenlítődhet, ha az ügyfelek aggódni kezdenek a járvány miatt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért