A bejelentés szerint a nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.
A 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent - olvasható a közleményben.
A programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja.
A támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető. A vállalkozásnak ebben az esetben garantálnia kell, hogy a 2020. december 29-i statisztikai állományi létszámát bővíti. A támogatott munkavállalók legalább három hónapos továbbfoglalkoztatása és a munkabérek szinten tartása azonban a munkáltatók általános kötelezettsége a támogatás és továbbfoglalkoztatás teljes idejére - fogalmaz Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Az újraindított kfi bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. február 8-ig.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre