A mikro-, kis- és középvállalkozások többsége (76 százalék) az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít. Sőt, harmaduk üzleti terveiben egyáltalán nem is kalkulál következő hullámmal – derül ki a K&H felméréséből.
A bizakodók mellett persze ott vannak az óvatosabbak is, akik a tavaszi hullám ismétlődésével számolnak (15 százalék), vagy úgy gondolják, hogy a helyzet akár még súlyosabb is lehet az eddigieknél (3 százalék).
A pozitív előretekintés mellett a kkv-k a járvány előtti működési teljesítményt is igyekeznek visszaállítani. Ötből négy cég már elérte a korábbi működési szintet vagy közel ott tart.
A mezőgazdasági cégeknek sikerült legnagyobb arányban, 85 százalékban már most talpra állniuk, szemben a kereskedelmi és a szolgáltató szektorral, ahol a vállalkozások egyaránt 22 százaléka még az újraindítás elején tart, vagy nem látja, mikor érheti el a vírushelyzet előtti teljesítményét.
A működési szint visszanyerésével sem leszünk már ugyanott, mint a járvány előtt. A válság hatására ugyanis gyakorlatilag minden szakterület átalakult kisebb-nagyobb mértékben. Leginkább az értékesítést reformálta meg az elmúlt közel másfél év, a kkv-k közel fele módosított korábbi folyamatain. Hasonlóan magas arányban igényelte a cégek rugalmasságát a termelés átszervezése, de a foglalkoztatás átalakulása is a vállalkozások 41 százalékára jellemző.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj