A K&H már március 26-tól elkezdte a limitemelés bevezetését az érintős bankkártyás fizetéseknél. Ennek köszönhetően csak a 15 ezer forint feletti vásárlásoknál kell megadni a PIN-kódot, szemben az eddigi 5 ezer forintos korláttal. Bár tízből kilenc érintős bankkártyás fizetés eddig 5 ezer forint alatti volt, ám ez nem jelenti azt, hogy az ilyen fizetések 90 százalékánál nem kellett kód. Az úgynevezett erős ügyfélhitelesítésre vonatkozó szabályok szerint ugyanis, ha az egymás utáni kártyás vásárlások összértéke elérte a 45 ezer forintot, akkor mindenképpen szükséges a PIN kód megadása.
A 15 ezer forintos korlát bevezetése hozzájárul a fertőzésveszély csökkentéséhez azzal, hogy kevesebb alkalommal kell az érintetteknek a terminálok gombjait nyomogatni. Egészségügyi szempontból a bankkártya már így is sokkal kevésbé kockázatos fizetőeszköz, mint a készpénz: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ugyanis a bankjegyeken is életben tud maradni az új koronavírus.
Kapcsolódó
Inkább mobillal
Pandémia idején még jobb megoldás a bankkártyánál a mobiltárcás, azaz az okostelefonos fizetés. Ebben az esetben az érintettek a saját telefonjukon adják meg a PIN-kódot vagy az ujjlenyomatukkal adnak zöld utat a tranzakciónak, azaz nem kell mások által érintett terminálokhoz hozzáérni. Az iOS operációs rendszert használó ügyfelek számára elérhető az Apple Pay mobilfizetési szolgáltatás, ahol PIN kód megadása helyett, arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történik a tranzakciók jóváhagyása.
A Gránit Bank ügyfeleinek sem kell már megadniuk a PIN-kódot az 5 ezer forint fölötti, de 15 ezer forint alatti vásárlásoknál - közölte a hitelintézet. A Gránit szintén azt tanácsolja a klienseknek, ha tehetik, fizessenek mobil applikációval a hagyományos bankkártya helyett, mert akkor egyáltalán nem kell hozzáérniük, a mások által is használt terminálok gombjaihoz. A bank androidos telefonokra is kínál ilyen lehetőséget, és az Apple Pay rendszerébe is lehet regisztrálni a bankkártyáját.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra