A lap hétfői cikke szerint a MET a GDF Suez Energia Holding Hungary Zrt. villamosenergia-kiskereskedelemmel foglalkozó portfólióját vásárolná meg, így a francia cég megtartaná a társasághoz tartozó gázkereskedelmi tevékenységet. A GDF Suez idén már megvált a Dunamenti Erőműtől is, a vevő akkor szintén a MET Csoport volt - emlékeztet az újság.
A GDF Suez Energia Holding Hungary Zrt. a nyilvános cégadatok szerint az elmúlt három évben veszteséges volt. Az akkor még a GDF Suez-csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű az év elején csőd közeli állapotba jutott, csak a tulajdonosváltás mentette meg a teljes leállítástól. Ugyancsak évek óta veszteséges üzletágként tartják nyilván a francia csoport hazai lakossági gázszolgáltató cégét is.
A MET Csoport 40 százalékban a Mol Nyrt. tulajdonában van, 50 százalékát a ciprusi székhelyű WISD Holding Ltd, 10 százalékát pedig a svájci bejegyzésű MET ManCo AG birtokolja. A MET leányvállalatai révén 14 nemzetközi gázpiacon folytat kereskedelmi tevékenységet, 2013-ban pedig nyitott az árampiacok felé is - írja az újság.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben