A Napi Gzadaság hétfői számának cikke
A korábbi várakozások szerint augusztustól kell az MNB-nek nagyobb tételben átadnia a kereskedelmi bankoknak a növekedési hitelprogram keretén belül biztosított 0 százalékos refinanszírozási forrást, hiszen az előkészületekkel, szerződéskötéssel eltelt időszak után mostantól kerül sor nagyobb tételben a hitelek folyósítására. Az előzetes vélekedések szerint az elkövetkező hetekben heti 100 milliárd forintot is meghaladó utalások indulhatnak az MNB-től a bankok felé. A lapunknak nyilatkozó hitelintézetek megerősítették, hogy a lehívás nagyrészt augusztusban történik, eddig a bankok még csak néhány tíz milliárd forint kihelyezését oldották meg.
A szakemberek szerint az MNB múlt csütörtöki döntése, amely a lehívás határidejét egy hónappal, szeptember 30-áig kitolta, némiképp segíthet azon, hogy ütemezettebben lehessen megvalósítani a lehívásokat, ám összességében nem jelent nagy változást, hiszen az ügyfelekkel továbbra is augusztus 29-éig van lehetőségük szerződni a bankoknak − a szerződéskötés után az utalás ugyanakkor már nem túlzottan időigényes feladat.
A lapunknak nyilatkozó bankok eddigi tapasztalata szerint a jegybanki "nullás" hitel átlagosan öt évig fogja segíteni a vállalkozásokat − az MNB-forrás a most a bankkal megkötött szerződés teljes futamidejében a vállalkozások rendelkezésére áll. Átlagosan ötéves futamidővel számol jelenleg a K&H Bank Zrt. és az UniCredit Zrt., ennél egyelőre hajszállal rövidebb, 4-5 éves átlagos intervallumot becsül az MKB Bank Zrt. a jelenleg rendelkezésre álló statisztikák alapján. A fentieknél hosszabb futamidőt egyedül a Budapest Bank Zrt.-nél jeleztek: az ő tapasztalataik szerint a kkv-k általában a hosszabb (5-10 éves) futamidőt választják mind a hitelkiváltás, mind az új forgóeszköz- vagy beruházási hitelek esetében.
Komoly segítséget kaptak a bankok az MNB másik döntésével, ami a pénzintézetek számára leosztott kvóták közötti szabad átcsoportosítást tesz lehetővé. A vállalkozások − a bankok előzetes várakozásaival szemben − jóval kisebb igényt mutattak a korábban felvett devizahiteleik kiváltását szolgáló II. pillér iránt. Eddig egyetlen bank sem jelezte nyilvánosan, hogy ne tudná kihasználni a II. pillérben kapott kvótát, az azonban jól látszott, hogy az I. pillérben a 425 milliárd forintra emelt keret is kevésnek bizonyul a komoly érdeklődés miatt. Érdekesség ugyanakkor, hogy az első pillérből is hitelkiváltásra fordítják majd a legkomolyabb tételt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán