Ma az M3-as metróvonalon közlekedő egyik felújított szerelvény meghibásodott, az ajtóvisszajelző lámpa nem jelzett a vezetőnek. A BKV Zrt. az eset után az érintett vonatot biztonsági átvizsgálásra a telephelyre szállította, ahol az orosz és magyar szakértők ellenőrizték a szerelvényt - közölte a Bolla Tibor, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Az elsődleges vizsgálatok szerint a vonat egyik ajtaja alá egy idegen tárgy (fakocka) került, ennek következtében szorult meg az ajtó, ezért nem volt a vezető számára visszajelzés az ajtók zárt állapotáról. A védelmi rendszer jól működött, hiszen a vezető számára nem érzékelhető eseményről adott fontos információt, ezzel is támogatva a biztonságos közlekedést.
Kapcsolódó
Az eset az utasbiztonságot nem veszélyeztette. A szerelvény az idegen test eltávolítása óta hibamentesen, jól működik, átvizsgálás után pedig újra forgalomba állhat - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

Németországban néhányan már jobban félnek a NATO-tól, mint Putyintól

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
Kitartóak a tüntetők, de még ők sem tudják, mit is akarnak igazán

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok
