Az ajtók működtek, de a visszajelző lámpa nem jelzett a vezetőnek - mondta Bolla Tibort, a BKV Zrt vezérigazgatója a portálnak.
Emiatt biztonsági okokból beszállították a vonatot a telephelyre, ahol orosz mérnökök vizsgálják: letöltik a szoftvert, megnézik, mi a baj, lehet, hogy csak egy led égett ki. A hat szerelvényből öt közlekedik. (Azóta kiderült, mi történt a metrószerelvénnyel.)
Július 19-től fokozatosan visszaálltak a forgalomba az orosz Metrovagonmas által felújított metrószerelvények a 3-as vonalon. Az akkori bejelentés szerint a gyártó teljesítette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint elsőfokú vasúti közlekedési hatóság által előírt műszaki vizsgálatokat, a hatóság pedig a szerelvényeket utasforgalomra alkalmasnak minősítette.
Bocsánatot kértek az oroszok a budapestiektől.
A felújított orosz metrókocsikat június 23-án vonta ki a közlekedési hatóság a forgalomból, miután a meghibásodások miatt típusengedély-felülvizsgálati eljárást indított. Ezt megelőzően több probléma is adódott a felújított szerelvényekkel, többször a forgalomból is ki kellett őket vonni rövidebb időre, a BKV ezért 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be a Metrovagonmasnál. A BKV emellett bejelentette, hogy addig nem küld ki felújításra régi metrószerelvényt, amíg a műszaki állapotok nem javulnak radikálisan, mivel a meghibásodások mértéke már a menetrendszerű utasforgalom lebonyolítását is veszélyeztette.
Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló