"A támogatási politikánk egységes elvekre épül, a kultúra és a tudomány támogatásán túl a jótékonykodásban is igen aktívak vagyunk. A támogatások megítélése minden egyes esetben azonos szabályok szerint történik, és minden támogatásunkat a Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá" - nyilatkozta Bentzik Réka, az állami tulajdonú MVM Zrt. kommunikációs igazgatója az Origónak - az interjút a 444.hu szemlézte.
Az Átlátszó korábban azt írta, hogy az MVM évente mintegy egymilliárd forintot költ szponzorációra, ennek felét tavaly a békemenetről és a lejárató kampányairól elhíresült Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kapta. Az MVM a CÖF-fel 2016. október végén szerződött 508 millió forintos támogatásra, a szerződés 2016. december 31-én le is járt.
A kormányzat eddig azt kommunikálta, hogy nincs közük a támogatáshoz, azt az MVM a kormánytól függetlenül adta - jegyezte meg cikkében a 444.hu.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga