A József nádor téri szórakozóhelyet korábban már zárták be ilyen ügy miatt. A nyomozás adatai szerint a üzletvezető és két alkalmazottja újévtől március elejéig újabb hasonló cselekményeket követett el, aránytalanul többet számlázva a fogyasztásnál.
Volt olyan eset, hogy pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 ezer, két pohár pálinkáért pedig 225 ezer forintot kértek. Az alkalmazottak, hogy biztosan megkapják a pénzt, többször bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de voltak, akiktől ellopták a pénztárcájukat is - idézi a közleményt az MTI.
A három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az üzletvezetőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Képünk forrása: Unsplash.com
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre