A négy nagy magyarországi kerékpárgyártó mindegyikének nőtt tavaly az árbevétele, közülük ismét az Accell Hunland Kft. érte el a legnagyobb bevételt, 111,7 milliárd forintot. A cég egyébként 2019-ben lépte át először a százmilliárdos árbevételt, 104 milliárd forinttal. Az Accell adózott eredménye azonban 2,7 milliárd forintos veszteséget mutat - kezdi cikkét a Világgazdaság, amelynek a vállalat vezérigazgatója, Vass Attila azt mondta: a járvány miatti lezárások jelentősen csökkentették az eladásaikat a legfontosabb nyugat-európai piacaikon, de a sportolási lehetőségek beszűkülése és a szabadtéri sportolás engedélyezése növelte a kerékpárok iránti keresletet.
A hazai gyártók közül a második legnagyobb árbevételt a Gepida kerékpárokat készítő Olimpia Kerékpárgyártó Kft. érte el, 4,87 milliárd forinttal. A Neuzer árbevétele alig maradt el az Olimpiáétól: 4,7 milliárd forint volt, a nyeresége 252 millió forintot ért el, kétszer akkorát, mint 2019-ben. A Csepel Zrt. 2,6 milliárd forintos árbevétellel és 118 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet.
Kapcsolódó
Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnöke még korábban arról beszélt, hogy a megugró biciklizési kedv miatt a hazai gyártó kisöpörték a raktáraikat. Tavaly 265 ezer kerékpárt értékesítettek, míg 2019-ben 230 ezret. Csakhogy azért sem tudtak többet eladni, mert a leállások miatti globális logisztikai problémák a kerékpáripart is fékezték. Idén már az alkatrészhiány fékezi a magyarországi kerékpárgyártást, várhatóan csak a kétharmadát tudják majd idén teljesíteni, így nagyjából 5 milliárd forint körüli bevétel lehet reális 2021-ben.
A kereslet növekedése és a kínálat szűkülése drágulással is járhat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben