Minden probléma ellenére most van itt az ideje a befektetésnek a magyarországi bankszektorban - jelentette ki Jelasity Radován, az Erste Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján. Szavai szerint az Erste Bank továbbra is aktív és jelentős bank akar lenni Magyarországon.
Probléma azonban van bőven. A lakossági hitelezés 2013-ban a 2008-as szint ötödét sem érte el. Alig van kereslet új forinthitelekre, így a devizahitel-törlesztésekkel együtt a nettó állományváltozás negatív. A forinthitelek az alacsony alapkamat ellenére sem versenyképesek az egykori devizahitel-kamatokkal. A vállalati hitelvolumenek lassan, de biztosan csökkennek (reálértéken évi 6 százalékkal). Az utóbbi fő oka, hogy 2008 óta nőtt a külföldi finanszírozás és az anyavállalati hitelezés, miközben csökkent a kereslet. Előadásából az is kiderült, hogy a külföldi bankok több mint 3 ezer milliárd forint forrást vontak ki a magyar gazdaságból (az állomány húszról nyolc milliárd euróra zsugorodott).
Még nem találkoztam olyan bankárral, aki inkább küdene el 100 embert, mint adna egy újabb hitelt - mondta az Erste Bank első embere. A hitelezés bővülésének a bizalom a fő akadálya - mondta a bankvezér. Úgy látja ugyanis, hogy a bankok jelenleg úsznak a pénzben, ez jelzi a jegybanki kéthetes kötvények magas állománya, emellett segít az egyre alacsonyabb alapkamat is.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben