A politikus az InfóRádiónak a folyamatban lévő fejlesztésekről elmondta, hogy az összeszerelés után hamarosan megkezdődik a kézifegyverek sorozatgyártása Kiskunfélegyházán. Pisztoly, géppisztoly, gépkarabély és mesterlövő-, illetve speciális fegyverek készülnek majd a Bács-Kiskun megyei gyárban.
A magyar hadiipar úgy lehet működőképes, ha minden szervezet, amelyik fegyverrel lát el feladatot, magyar gyártmányokat használ - hangsúlyozta a miniszter. Tehát a katonákon kívül a rendőrség, a büntetés végrehajtás és a NAV is a Kiskunfélegyházán gyártott fegyvereket fogja megvásárolni.
Ha a magyar fegyvergyár két műszakban termel, akkor a hazai igények négy évre stabil megrendeléseket biztosítanak. Ez azonban kevés, hiszen nem csupán 4-5 évre hozzák létre a fegyvergyártó kapacitást, ezért az exportlehetőségeket is ki kell majd használni - írja a rádió honlapja.
Mint korábban megírtuk: jelentős késésben van a kiskunfélegyházi fegyvergyár indulása, a szükséges gyártósorok az év elején még nem érkeztek meg és a fogadó üzem infrastruktúrája sem volt alkalmas a termelés beindításához.
Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban azt jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licensz alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januártól a teljes gyártás Magyarországon lesz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben