Az 1996 óta működő HEP 2,5 milliárd forintos vagyonának nagyobbik részét, 1,8 milliárdot tartott a brókercég mellett működő DRB Bankcsoportnál - írja az Index. Ezzel a HEP 28 ezer kliense - többségükben katonák, illetve 1200 titkosszolgálati dolgozó - került fel a károsultak listájára. A HEP-tagok nem reménykedhetnek a kártalanításban, mert a vonatkozó törvény ezt kategorikusan kizárja. A bankcsoport 30 millió forintnál kisebb tétellel rendelkező betéteseit az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanította, az egészségpénztárak azonban az önkormányzatokhoz hasonlóan a kizártak listáján szerepelnek.
Az Indexet egy honvédelmi minisztériumi forrás arról tájékoztatta, hogy a HEP-vagyont Detre László, a DRB befektetési vezetője szerezte meg a bankcsoport számára. Detre korábban maga is az egészségpénztárnál dolgozott befektetési tanácsadóként, de állását megszüntették. Ezt követően került a Buda-Cash-hez, illetve az akkor még takarékszövetkezetként működő bankcsoporthoz. Detre 2012-ben győzte meg a HEP gazdasági igazgatóját és befektetési vezetőjét, hogy nála nyissanak számlát a milliárdos betét számára. A számlavezető bank váltásához elég volt az igazgatótanács támogatását megszerezni.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga