Átlagosan 225 millió forintot fektettek be ebben az időszakban, ami jelentősen magasabb az előző negyedévében regisztrált 81 millióhoz képest. Igaz, ez egy, nagyösszegű magántőke befektetés miatt történt, enélkül az idei Q3-as átlagos tranzakció értéke 25 százalékos emelkedés mellett, 103 millió forint lett volna - közölte a szervezet, amely szerint 4 alap, összesen 17 kiszállását rögzítették.
A magántőke befektetési piacot egy szereplő nagy lépése határozta meg: öszesen 45 tranzakció során, 45 vállalkozás jutott összesen 10,123 milliárd forint tökéhez. De ennek több mint felét egyetlen 5,6 milliárd forintos művelet tette ki. Az átlagos deal értéke 225 millió volt idén.
Kapcsolódó
A HVCA szerint két késői fázisú vállalkozás kapott összesen 1,915 milliárd forintért kockázati tőkét. 12, magvető fázisban lévő vállalat jutott kockázati tőkebefektetéshez összesen 1613 milliárd forintért.
A teljes összeg közel a háromszorosa a 2018-es év ugyanezen időszakában (3,490 milliárd forint) realizáltnak, és lényegesen magasabb, mint két évvel ezelőtt (2017 Q3: 1,342 millió forint).
A legtöbb ügylet az inkubációs, illetve start-up fázisban lévő vállalkozásoknál történt; összesen 30 a 45-ból. Az inkubációs ügyleteknél 15 millió, a start-up ügyletek estében pedig 54 millió forint az átlagos befektetési összeg.
A legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint az üzleti és ipari termékek ágazatba került: itt költötték el a negyedévben befektetett összeg 79 százalékát. A legnagyobb befektetési értékű tranzakciókra szintén az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint az üzleti és ipari termékek szektorban került sor.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt