Az elsőfokú bíróság mindhárom pénzügyi intézmény keresetét elutasította a szeptemberben megtartott tárgyalásokon. A bíróságnak másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
A Fővárosi Törvényszék eddig első fokon összesen 67 ítéletet hozott, ebből 64 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben - az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Magyar Cetelem Bank Zrt. és a K&H ügyében - részben helyt adtak annak.
A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig három ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain: a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Pannon Takarék Bank és az Aegon Magyarország Hitel Zrt. ügyében is helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét, ennek értelmében a pénzintézetek szerződéses feltételei tisztességtelenek.
Egy pénzintézet visszalépett még az elsőfokú eljárásban, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla az evoBank Zrt. és a Porsche Bank Zrt. esetében függesztette fel az eljárást és fordult, illetve fordul az Alkotmánybírósághoz.
Az Ab kedden kezdte tárgyalni a bírói indítványokat, a törvényszékről érkezőket egyesítve. Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre lesz szükség. A testületnek 90 napja van határozata meghozatalára.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram