A korábbi kommunikációnak megfelelően az emelés összegét március 7-én kifizetik a dolgozók felé. A juttatási csomagnak továbbra is része a jelenléti bónusz, a teljesítményhez kötött bónusz, az ingyenes buszjáratok, valamint a szintén ingyenes munkásszállás elérhetősége is.
Az ügy előzménye, hogy miután eredménytelennek bizonyultak a bértárgyalások a VDSZ és a Hankook cégvezetése között szerda hajnalban 5 és 7 között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyárban. A szakszervezet 18 százalékos alapbér-fejlesztést követelt, ezen kívül a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt, a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára pedig 5 százalékos pótlékot.
A Hankook hivatalos közlése szerint "fontosnak tartotta, hogy a 2019-es béremelést az eddigi gyakorlatától eltérően korábban hajtsa végre. Mivel a rácalmási gyáregység egy több ezer főt foglalkoztató nemzetközi cégcsoport része, egy ilyen döntés minden esetben hosszú folyamat eredménye.
A béremelés kidolgozásánál a vállalat figyelembe vette a munkavállalók véleményét, a piaci helyzetet, valamint az üzemi tanács javaslatait - olvasható a mai bejelentésben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben