A jogszabály (140/2020. (IV. 21.)) értelmében a cégek a szeptember 30-áig esedékessé váló éves bevallási kötelezettségeiknek (például társasági adó, kiva, helyi iparűzési adó stb.) 2020. szeptember 30-áig tehetnek eleget. Egyúttal az esedékes éves adóikat is eddig az időpontig kötelesek megfizetni. Ha tehát egy naptári éves adózó a társasági adó bevallását nem nyújtja be és az esetlegesen felmerülő adóját nem fizeti meg május 31-éig, akkor nem követ el mulasztást és nem is szankcionálható.
Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adópartnere szerint ugyanakkor a rendeletből nem derül ki egyértelműen, hogy mi a helyzet azokkal, akik mégis korábban szeretnék beadni a bevallásaikat és adott esetben - visszaigényelhető adókülönbözet esetén - korábban vissza szeretnék kapni a nekik járó pénzt. Az adó kiutalásának határideje ugyanis az adóbevallási határidőtől indul, tehát hiába adja be valaki korábban az adóbevallást, a NAV-nak nem kell ettől még utalnia a visszaigényelt összeget. Jelen esetben azért nem egyértelmű a kérdés, mivel a rendeletben igazából nem a bevallási határidő módosításáról, hanem a későbbi teljesítésre vonatkozó lehetőségről van szó.
Kapcsolódó
A szakértő megjegyezte, hogy a jelenlegi jogértelmezések alapján szerinte már szeptember 30-a előtt is visszajár az adó, kérdés, hogy ezt a jogszabályalkotó és a NAV is így gondolja-e.
Szintén érdekes kérdés, hogy mi lesz azokkal, akik a szeptember 30-ai határidő előtt beadják ugyan a bevallást, de a megfizetéssel várnak a határidőig. A jogszabály alapján ezt büntetés nélkül megtehetik, a Niveus Consulting Group szakértője szerint viszont nem teljesen egyértelmű, hogy az adóhatóság informatikai rendszere kalkulál-e ilyen esetben automatikus késedelmi kamattal, amit majd csak később lehet - hosszú egyeztetések után - esetleg elrendezni.
A rendszeresen fizetendő adóelőlegek kapcsán a Pénzügyminisztérium szóban megerősítette, hogy azok megfizetése a halasztástól függetlenül változatlanul szükséges, tehát a társasági adóban havi előlegfizetők minden hónapban (azaz májustól szeptemberig) kötelesek adóelőleget fizetni a rendeletben szereplő számítási módszer alapján.
"A korábbi, még válság előtti prosperáló gazdasági környezetben elért eredmények alapján számított előlegek megfizetése egyes cégek számára a jelenlegi helyzetben rendkívül megterhelő lehet, ezért érdemes megfontolni minden rendelkezésre álló eszközt, adott esetben akár előlegmérséklést is a finanszírozási nehézségek áthidalására"- tette hozzá Bagdi Lajos.
Koronavírus
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben