A GVH jogsértőnek minősítette, hogy a Béres Gyógyszergyár gyermekeknek szánt "Actival Kid Gumivitamin" étrend-kiegészítő készítményét ajándék világító tollal, valamint intelligens gyurmával úgy kínálta televíziós- és egyéb reklámjaiban (szórólapokon, plakátokon, mozireklámban, Youtube hirdetésben), hogy azok megszerzésére hívta fel a gyermekeket.
A szabályozás alapján ugyanis tilos a gyermekkorúak közvetlen felszólítása egy reklámban a hirdetett áru megvásárlására, illetve szüleik vagy más felnőtt meggyőzésére, hogy vegyék meg nekik a terméket - írja a hivatal.
A GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy
- a reklámot gyerekcsatornákon is sugározták,
- a hirdetésekben használt kifejezések (például "szerezd meg mind!") közvetlenül szólították meg a kisgyerekeket,
- a hirdetések jellege (zenéje, színes képi világa, dinamikája, az ajándékok köré szőtt szpotok) alkalmas volt a gyermekek figyelmének felkeltésére,
- a termékeket a gyártó játékokkal csomagolta össze, ami különösen vonzóvá tette azokat kiskorúak számára.
Bírságcsökkentő tényezőként vették figyelembe, hogy a Béres már a hatósági eljárás korai fázisában felhagyott a reklámkampánnyal, valamint azt, hogy a cég úgy döntött, médiatervezésekor korlátozza egyes csatornák igénybevételét, és jövőbeli kommunikációjának kialakításakor figyelembe veszi a hatóság megállapításait.
A vállalkozás ugyan nem ismerte el a jogsértést, de elfogadta a versenyhivatal értékelését és lemondott jogorvoslati lehetőségéről, amit szintén bírságcsökkentésként vett figyelembe a hatóság.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők