A portál szerint 2019-re világszerte 325 ezer kassza válik önkiszolgálóvá, és bár egyelőre Kelet-Európa nem tartozik az automatizálás élvonalába, a technológia Magyarországon is elég elterjedté vált.
Az eszközök segíthetnek a munkaerőhiány csökkentésében, azonban egy kutatás szerint a vásárlók lopásra való hajlandósága ugrásszerűen megnőtt.
Ennek részben érzelmi okai vannak, egy gépet ugyanis az emberek "nem sajnálnak" annyira, mint egy pénztárost.
Van vevő, aki
- a darabszámmal trükközik,
- más úgy húz át több terméket, hogy a vonalkódolvasó csak egyet lásson
- és van, aki csak úgy tesz mintha leolvasná a terméket.
Éppen ezek miatt kell embereket is tartani a gépek mellett ez pedig növeli a megtérülési időt. Kisebb boltoknak nem is éri meg.
Egy kriminológus tipizálta is a tolvajokat:
- van, aki először véletlenül fizet kevesebbet, aztán rájön, hogy ez nem is olyan rossz,
- mások csak kevesebbet ütnek be a termékből ezért nem is érzik lopásnak a dolgot.
- van, aki bünteti az áruházat, amiért elbocsátotta a kasszásokat,
- végül akadnak olyanok, akik utálják az egész rendszert, ezért károsítják meg a boltot.
A kép forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél