A SAP legnagyobb felhőközpontja az EU-ban Budapesten található, a 3 milliárd forintból létrehozott központ jelenleg 70-80 fővel működik - közölte keddi sajtótájékoztatóján Ablonczy Balázs, ügyvezető igazgató. A szakember elmondta, hogy a központból a hét minden napján, 24 órában tudják monitorozni a teljes üzleti folyamatokat, így pedig jelenleg mintegy hatezer ügyfél HR-rendszerének a támogatásában vesznek részt.
A központ még nem érte el a végleges méretet, az év végéig akár 100 főre is nőhet az itt dolgozók létszáma, ami a következő években akár 4-500 fő is lehet. A fejlődés érdekében az SAP egy új irodaház építéséről döntött: a cél, hogy egy irodaházban legyen a teljes operáció. Ennek érdekében a Graphisoft Parkkal kötöttek egy megállapodást, amely a meglévő nyolcezer négyzetméteres irodaház mellé, egy ötezer négyzetméteres szárnyat épít. A tervek szerint az új épületet 2016 végén veszik át.
Az, hogy a cloud-központ helyszínéül Magyarországot választotta az SAP, nemzetgazdasági jelentőséggel bír, ami követendő példa lehet az ország, és más informatikai vállalatok számára is - vélte Ablonczy. Ezzel kapcsolatban a cégvezető kiemelte, hogy a beruházást úgy valósították meg, hogy ahhoz az SAP semmilyen állami, uniós támogatást nem kapott. Ugyanakkor a magyar szakemberek már bebizonyították, hogy képest ilyen lehetőséggel élni, ez pedig megkönnyítette a központ döntését - emelte ki Ablonczy, aki szerint bár igaz, hogy egyre nehezebb tehetséges informatikai munkatársat találni, ám még mindig rendelkezésre áll a megfelelő színvonal, ami más országhoz képest ráadásul költséghatékony is.
A cégvezető szerint a felhő-szolgáltatásoknak előtt hatalmas jövő áll, mint mondta ez legalább olyan fontos nagy hozzáadott értéket teremtő exporttevékenység lehet, mint az autóipar súlyozása a magyar gazdaságpolitikában. Ugyanakkor azt elismerte, hogy az SAP Magyarországnál a cloud típusú árbevétel nem olyan mértékű, mint amit a nemzetközi trendek mutatnak. A magyar piac, alapvetően követő piac, azaz amellett, hogy nehezebben kezdeményez, nehezebben adaptálja az innovatív megoldásokat is. Leginkább csak akkor lépnek, ha már látják, hogy más országokban már működnek ezen megoldások - emelte ki Ablonczy.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj