A nagy sikerű Csak szex és más semmi című romantikus vígjátékot is rendező Goda Kriszta áprilisban kezdi forgatni ötödik mozifilmjét - adta hírül a Magyar Nemzeti Filmalap.
Bata Éva, Csányi Sándor, Elek Ferenc, Lengyel Tamás, Mészáros Béla, Szávai Viktória és Törőcsik Franciska főszereplésével a Filmalap 350 millió forintos támogatásával készülő BÚÉK a Teljesen idegenek című olasz film remake-je lesz. A 2016-os eredeti változatból, amely Olaszországban közönségkedvenc lett, már több sikeres remake készült Európa-szerte.
A BÚÉK történetében egy szilveszteri baráti vacsora összeszokott társaságának tagjai elhatározzák, hogy a mobiltelefonjaikat az asztalra kitéve minden bejövő hívást, sms-t és üzenetet megosztanak egymással. A kezdetben szórakoztatónak tűnő játék hamar komolyra fordul, a kis elhallgatások után egyre komolyabb hazugságokra derül fény. Barátságok és szerelmek érnek véget, és mindenki szembesül a "nagy kérdéssel", hogy az őszinteség vajon a legfontosabb vagy a legkártékonyabb dolog-e az emberi kapcsolatokban.
A magyar változat forgatókönyvét Divinyi Réka írta, a társíró Goda Kriszta. A BÚÉK gyártója a Flashback Productions, producere Zákonyi S. Tamás (Egerszegi, München, Szabadság, Szerelem) Ditz Edit és Geszti Péter (Kalózok - kreatív producer). A hazai bemutató tervezett időpontja 2018 év vége - írta a Filmalap.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga