Az utóbbi három napban három helyen kellett szén-monoxid mérgezés miatt mentőt hívni, illetve kórházba szállítani embereket. November elején pedig, Budapesten halálos áldozatot követelt a mérgezés: egy idős nő életét a mentők sem tudták már megmenteni.
Az atv.hu megkereste Vámos Csabát, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnökét. Kérdésükre, hogy a szén-monoxid mérgezések gyakorisága összefüggésben állhat-e a családi házak kötelező erejű kéményellenőrzésének eltörlésével, úgy fogalmazott, hogy szerinte igen, majd egyből felhívta a figyelmet a prevencióra, ami a szakma és a kormányzat feladata lenne. Itt elsősorban a megfelelő információszolgáltatás lényegét emelte ki.
A törvénnyel kapcsolatban a szakszervezeti elnök azt mondta, szerinte a kormány rossz döntést hozott, ami "emberéletekbe is kerülhet".
Vámos felidézte, hogy májusban annak ellenőrzését szüntette meg a kormány, ha valaki új kéményt épít, vagy tüzelőrendszert telepít, azt kéményseprővel kelljen ellenőriztetni. "Jelenlegi állás szerint már nem szükséges a helyszíni műszaki felülvizsgálás" - mondta, majd hozzátette "jövő évtől kezdődően mindenki építhet, mindenki szerelgethet jobbra-balra kazánokat, szóval borítékolható, hogy 2018 januárjától itt el fog szabadulni ilyen tekintetben a pokol"- Úgy véli, mindez "lehet, hogy nem hirtelen fog jelentkezni, de idővel, a már így is megnövekedett balesetek száma drasztikusan meg fog nőni".
A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke elmondta azt is, hogyan ihlette meg őket az, hogy a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) korábban 500 milliós támogatást kapott az MVM-től.
Példájukból tanulva november elején ők is támogatási kérelmet nyújtottak be az MVM Zrt. részére, amiből tájékoztató kiadványokat, tájékoztató füzeteket, esetleg hirdetéseket szeretnének vásárolni, hogy így hívják fel az állampolgárok figyelmét arra, mi a teendő, ha 2018-tól kezdve már nem fog kimenni a házakhoz a kéményseprő. Vámos úgy véli, ugyanolyan civil szervezetnek számítanak, és fontos társadalmi érdekeket szolgálna az ötletük, mint a CÖF-nek, mégsem kaptak eddig választ.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Eljött a vihar előtti csend ideje, aztán jön, aminek jönnie kell

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Durva szigorítás: itt a teljes tiltás az állatvédelemben

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Terítette kártyáit a Magyar Telekom

Meghalt a világ legszegényebb elnöke
