A cég honlapján csütörtökön azt közölte: vállalja, hogy az általa kibocsátott és a felhasználás idejében érvényes utalványok ellenértékét az érvényben lévő szerződések alapján megtéríti. A Hír24 portállal a Chéque Déjeuner Csoport azt közölte: a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központjának (ICSIDInternational Centre for Settlement of Investment Disputes) választott bíróságához fordulnak az ügyben Washingtonban.
A Le Chéque Déjeuner Kft. tulajdonosai és vezetői bíznak benne, hogy a cég a gazdasági környezetet érintő körülmények pozitív változása esetén ismét folytathatja utalvány-kibocsátó tevékenységét Magyarországon - áll a közleményben. Emlékeztetnek rá, hogy a társaság gazdasági tevékenységét érintő jogszabályi keretek 2011 végén jelentősen megváltoztak, hozzáteszik, hogy ezek következményeként a kft. magyarországi tevékenysége ellehetetlenült, ezért döntöttek annak felfüggesztése mellett.
A kft. 1997. június 2-án kezdte meg kibocsátói tevékenységét a magyar piacon. Mintegy 450 ezer magyar felhasználó 60 ezer beváltóhelyen fizethetett a vállalat által kibocsátott utalványokkal - ismertetik.
A hazai utalványpiac 2012-re teljesen átalakult, tavaly januártól állami monopólium lett az étkezési jegy kibocsátása. A kormány lépése ellen már 2011-ben, a tervek nyilvánosságra kerülésekor több érintett cég, így az étkezési utalvány forgalmazásra szakosodott három francia tulajdonú vállalat, az Edenred, a Le Chéque Déjeuner és a Sodexo is tiltakozott. E három cég alapította meg az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülést (EUFE) 2000-ben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram