A nagy és komplikált, XX. századi bankszektornak inspirációra van szüksége - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a hitelintézet által szervezett Bankspiration fintech-konferencián. A megújulással kapcsolatos ötletek sokszor a bankszektoron kívülről érkeznek - magyarázta a bankár a nyitóbeszélgetésben. Az Erste is keresi a megfelelő fintech-cégeket, amelyekkel együttműködhet.
Elképesztő növekedés
Kapcsolódó
A Day One Capital ötszáz olyan cég közül választott ki ötöt, amelyik ígéretes lehet a fintech-piacon, és érdemes volt elhozni a konferenciára - mondta Simó György, a kockázatitőke-cég partnere. A fintech cégeken keresztül kötik meg a személyi hitelszerződések harmadát az USA-ban, az Egyesült Királyságan a Monzo neobank három és félszer olyan gyorsan szerzett egymillió ügyfelet, mint a hagyományos bankok - mondta Juhász László, a BCG partnere. Az Alipay már arra is alkalmas, hogy adományokat fizessenek vele az utcán a koldusoknak.
A fintech-cégek a bankolás minden területére betörnek, a fizetések, a betétek, befektetések és a hitelek területén is alternatívát kínálnak az ügyfeleknek. A sikerességük kulcsa az, hogy eddig hiányzó vagy nem megfelelően kezelt szolgáltatásokat kínálnak. Gyorsan kiszolgálják az ügyfeleket, jól megtervezett alkalmazásaik vannak.
Revolut-forradalom
A Revolut kiváló példa erre, az utazások során nagyon jól használható, nincsenek külföldön díjai, versenyképes keresztárfolyamon váltja a valutát, amit a hagyományos bankok nem tesznek meg. A fintech-cégek is fejlődnek, egyre több szolgáltatást nyújtanak, a sima bankkártyás fizetés mellé behozzák például a hitelezést vagy a biztosításokat. A fintech-cégek mellett a BigTech cégek (Google, Apple, Facebook, Amazon és társaik) szintén kihvíást jelenthetnek a bankszektor számára, mivel ezek is elkezdtek pénzügyi szolgáltatásokat kínálni vagy fejleszteni.
A legnagyobb fintech-piac jelenleg az észak-amerikai, de az ázsiai is hatalmas, Kínában sok ilyen vállakozás van. Európa részesedése ebből a piacból a befektetett tőke alapján 13 százalék, a legtöbb európai cég a lakosságra és a kis- és középvállalkozásokra összpontosít.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra