A Hitelintézeti Felszámoló Nkft., a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) vagyonelszámolója 2013. január 7-től megkezdte az egyesület korábbi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokhoz (kgfb) kötődő kárigényeinek kifizetését az érintettek részére. Január közepéig a vagyonelszámoló mintegy 400 millió forint banki átutalását indította el belföldi károsultak részére.
Az Országgyűlés által elfogadott 2012. évi CLXII. törvény alapján a vagyonelszámoló a 2009. december 15-ig bejelentett, még meg nem térített, megalapozott kgfb kárigényeket köteles megfizetni a károsultaknak a MÁV ÁBE alapszabálya szerinti vagyonelszámolási sorrendben. A törvény szerint a kárkifizetésekhez szükséges összeget a Magyar Biztosítók Szövetsége közreműködésével a Kártalanítási Számla, Kártalanítási Alap és biztosítók révén teremtik elő. Az ezzel kapcsolatos technikai számla feltöltését és a közreműködő intézmények elszámolását a PSZÁF felügyeli.
A törvény szerint kárkifizetés jár azoknak, akiknek a MÁV ÁBE-val kgfb szerződéses jogviszonyban álló üzembentartó károkozó gépjárművével okoztak kárt; akik károkozó gépjármű üzemben tartójaként a MÁV ÁBE helyett fizettek kártérítést károsultnak; akik harmadik személyként (így biztosítóként) a MÁV ÁBE vagy a károkozó helyett fizettek kártérítést károsultnak. Megalapozott kártérítési igénynek számít különösen a MÁV ÁBE vagyonelszámolója által nyilvántartásba vett, elismert vagy nem vitatott követelés; azok a kárigények, amelyeket a bíróság a MÁV ÁBE-vel vagy a károkozó gépjármű üzemben tartójával szemben jogerősen megítélt; illetve azok a jogalapjukban elismert követelések, amelyek összegéről a MÁV ÁBE és a hitelező 2013. május 8-ig megállapodik - olvasható a PSZÁF közleményében.
Jelezzék a változásokat!
A MÁV ÁBE vagyonelszámolója által ezek alapján január közepéig elindított kártérítési kifizetések közel 15 százaléka visszaérkezett, mivel a jogosultak bankszámlaszáma, elérhetősége megváltozott. A vagyonelszámoló és a PSZÁF így ismételten felhívja a megalapozott kártérítési igénnyel rendelkezők figyelmét arra: jelezzék adataik változását - név, lakcím, bankszámlaszám - a kárszám vagy rendszám feltüntetésével a vagyonelszámolónak postán vagy személyesen (Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft., 1071 Budapest, Damjanich u. 11-15.), faxon (06-1-422-44-55) vagy e-postán ([email protected]).
Ugyancsak jelezzék a változást - az eljárások alapjául szolgáló dokumentumokat a vagyonelszámoló számára rendelkezésre bocsátva - azok a károkozó üzemben tartók, akikkel szemben időközben közvetlenül kártérítésre kötelező jogerős bírósági ítélet született, végrehajtási eljárás indult, vagy a károsult felé kifizetést teljesítettek. Nem szükséges ugyanakkor ismételten jelezni az adatváltozást azoknak, akik - a vagyonelszámoló 2012 őszi figyelemfelhívása nyomán - ezt tavaly december 15-ig már megtették.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot