Emelkedik a nyerstej felvásárlási ára, de ez a késztermékek árnövekedését is magával hozza idén. A boltokban 3 százalék körüli emelésre lehet számítani, viszont legalább két alkalommal. A hazai piac meghatározó vállalatának számító Alföldi Tej Kft. például augusztusban és októberben szinte egészen biztosan emeléshez fog folyamodni - tudta meg a portál.
A felvásárlási árakban az elmúlt év azonos időszakához képest nagyjából 40 százalékos nyerstej-áremelkedést produkált a piac. Míg 2016 júliusában 65,90 forint/kilogramm volt az országos termelői átlagár, ez idén május elejére 92 forint környékére ugrott. Tavaly év végén valóban elindultak felfelé az árak, így az exporttal foglalkozók 2017-re jó kondíciókkal tudtak éves szerződéseket kötni - erősítette meg Besenyi Edit is, az Alföldi Tej alapanyag-gazdálkodási igazgatója.
Kapcsolódó
Március-áprilisban ismét némi áresés volt tapasztalható,ám év végére könnyen átléphetjük a lélektani 100 forintos árat, bár néhány, magasabb minőséget előállító termelő már ma is képes megugrani ezt a szintet.
A késztermékeknél egyelőre az árak szinten tartása várható, augusztus-szeptemberben viszont elkezdődnek az áremelések. Ez általában évente három-négy lépcsőben történik meg, többnyire "csiki-csuki játék" formájában. Az előállítók bejelentenek egy 5 százalékos emelést, amiből a kereskedők végül elfogadnak 3 százalékot, és mindenki elégedett.
Azonban újra begyűrűzött a hazai kiskereskedelembe az olcsó szlovák UHT tej, így a termelők egyelőre hiába várnak a felvásárlási árak emelésére.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti