Az árfolyamgát I. szerződési feltételei szerint 2012. március végéig összesen 5712 szerződést kötöttek az ügyfelek. Az új - árfolyamgát II. - szabályai szerint, 2012. áprilisa és 2014. májusa között pedig összesen 176 923 szerződés született. A teljes állomány így 182 635-re nőtt.
A hitelintézeteknél nyilvántartott lakossági deviza jelzáloghitel szerződések száma az április végi 478 ezer darabról május végére 476 ezer darabra csökkent.
Kapcsolódó
A már rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya május végén 1 439 452 millió forint volt. Ennek 96 százalékát a hitelintézetek, 4 százalékát a pénzügyi vállalkozások nyújtották. A hitelintézeteknél ez az összes lakossági deviza jelzáloghitel állománynak a 40,2 százaléka.
A gyűjtőszámlahitel állomány 2014. májusban 448 millió forinttal nőtt, így a hónap végére elérte a 20, 505 milliárd forintot.
Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő devizahiteles ügyfelek májusban 2,202 milliárd forint, eddig összesen pedig 37,464 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek, amelyet a pénzügyi intézmények a hiteladósokkal szemben nem jogosultak érvényesíteni.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben