A Fáraók Tours egyik utasa azonban azt közölte a Napi.hu-val, hogy elmaradt utazása miatt ő már jelentette mintegy 700 ezer forintos kárát a biztosítónál. A biztosítótó regisztrálta a kárt.
Kárbejelentést a [email protected] címre várják.
Kapcsolódó
Budapest Főváros Kormányhivatala november 9-én törölte az irodát a hatósági nyilvántartásból, és egy évre eltiltotta az utazásszervezői és közvetítői tevékenység folytatásától - írta az MTI.
A kormányhivatal hétfői közleménye szerint azért döntöttek így, mivel a Fáraók Tours utazási irodát működtető Insight Tours Kft. a kormányhivatal ellenőrzése során nem volt képes hitelt érdemlően igazolni azt, hogy a továbbiakban is képes utasai el- és hazautaztatását biztosítani.
A hatósági döntés értelmében az utazási iroda köteles a befizetett előlegeket és részvételi díjakat teljes összegben visszafizetni. Amennyiben erre nem képes, úgy az utazási iroda vagyoni biztosítékát szolgáltató Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe biztosítótársaság fogja megtenni a szükséges intézkedéseket az utazási iroda vagyoni biztosítékának terhére - írták.
A Fáraók Tours honlapján közzétett közlemény szerint az egyiptomi zavargások utáni gazdasági nehézségek miatt jelentős pluszköltsége keletkezett a cégnek. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a megnövekedett repülőjegyár, szállásköltségek, és egyéb kötelező kiadások ellenére biztosíthassák a kiutazást, de végleg befejezik működésüket - írta az MTI.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben