A Magyar Bankszövetség eddig nyilvánosságra nem került októberi javaslatáról eddig három részlet derült csak ki. Az első kettőt Kovács Levente főtitkár ismertette egyik nyilatkozatában, a harmadik az Origo meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülése:
- November 1-jére előrehozzák a kilakoltatási moratóriumot (az ezzel kapcsolatos döntés azóta megtörtént).
- A kilakoltatás elmarad, ha az adósság nem haladja meg az 500 ezer forintot.
- Az árfolyamgát kedvezőbbé tételét, ezen belül is a rögzített árfolyam feletti tőkerész egy részének elengedését is vállalták volna a bankok.
Varga Mihály most a Bloombergnek az alábbi lényeges információkat árulta el:
Kapcsolódó
- A kormánynak biztosítania kell, hogy bármilyen új lépés megőrzi a pénzügyi stabilitást és a bankok működését.
- A kormány nem zárja ki, hogy elfogadják a Magyar Bankszövetség javaslatát, amennyiben azt nyilvánosságra hozzák, megvitatják, és az érintett adósok többsége támogatja a tervet. (Hogy ez utóbbi pontosan mit jelent, és hogy mérnék a támogatottságot, nem derült ki.)
- A kormány a Kúria átfogó döntésére vár a devizaalapú jelzáloghitelekkel kapcsolatban, mielőtt bármilyen tervet ismertet, hiszen nehéz jó javaslatot tenni 60, folyamatban lévő bírósági üggyel egyidejűleg.
- A meglévő adósmentő program (árfolyamgát) "átmeneti megoldás".
- A kormány nem teszi kötelezővé az árfolyamgátat a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők számára.
- A bankok Varga szerint a kormányhoz hasonlóan szeretnék megerősíteni a devizahitel-szerződések jogi alapjait.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram