A Népszabadság azt írta, az Arcadom 20-30 százalékon akarja felvásárolni vagy követeléskezelő cégekkel felvásároltatni a vele szemben a kecskeméti Auchan felújítása során keletkezett követeléseket, amelyek miatt hétfőn mintegy 20 alvállalkozó képviselője tiltakozott félpályás útlezárással.
Az Arcadom az MTI-hez is eljuttatott szerdai közleményében kiemelte: a cég tulajdonosa garanciát vállal minden olyan tartozás megfizetésére, amelyet a megrendelő már korábban kifizetett az Arcadomnak, illetve azon tartozások megfizetésére amelyre a bíróság kötelezte a céget.
A kecskeméti projekttel kapcsolatban a cég közölte: 10 napon belül rendezni tudja alvállalkozói felé a tartozását.
Azok az alvállalkozók, amelyek a CE Glass Industries szatymazi központjának építkezésén dolgoztak, november elején demonstráltak mintegy 200 millió forintos követelésükért. A közlemény szerint az Arcadomnak 432 millióval tartozik a megrendelő, ezért jogi lépéseket tett ellene. A jogi eljárások lezárultával fizet a cég az alvállalkozóknak.
A debreceni kettes villamos kapcsán pedig a döntnöknek kiválasztott szakértő 1,7 milliárd forintot határozott meg a plusz munkákra. Ez több mint az Arcadom alvállalkozóinak a követelése. Amint az erről szóló módosított beruházási szerződést a felek aláírják, az alvállalkozóinak azonnal fizet a társaság.
A cég közleményében jelezte azt is: az építőipar az 1991. évi szinten teljesít és a körbetartozások mértéke meghaladja a 3000 milliárd forintot, az Arcadom megrendelői is több milliárd forinttal tartoznak a cégnek. Az Arcadom jogos követelései jelentősen meghaladják a szállítók felé fennálló tartozás mértékét - teszik hozzá.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram