Az üzemi tevékenység eredménye 1,3 milliárdos mínuszt mutat a Demján Sándor nevével fémjelzett társaság mérlegében (2011-ben még csak 192 ezer forint volt az üzemi tevékenységből eredő veszteség), ebből az értékesítés nettó árbevétele több mint egymilliárdos mínuszt produkált, ugyanis a 2011-es 1,6 milliárdhoz képest mindössze 506 millió forint szerepel ezen a soron az eredménykimutatásban. A pénzügyi műveletek bevételei is jócskán a 2011-es év alatt maradtak, míg akkor még 1,06 milliárd forint származott ebből, az elmúlt év végére csupán 377 millió forinttal növelte a társaság eredményét, így a pénzügyi műveletek eredménye összességében a 2011-es 834 millió forinttal szemben csupán 196 millió forintot mutatott.
A cégcsoport másik zászlóshajója, az ingatlanokat menedzselő Trigránit Management 2012 végére negyedelte 2011-es 1,2 milliárdos profitját, az eredménykimutatás szerint 308 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel. Az eredmény alakulásában jelentős szerepet játszott, hogy az értékesítés nettó árbevétele a 2011-es 6,3 milliárdról 4,8 milliárdra, a közvetített szolgáltatásoké pedig 3,8 milliárdról 2,4 milliárdra csökkent. Összességében az üzemi eredmény 879 millió forintról 731 millióra apadt. A pénzügyi tevékenység szaldója 340 millió forintos mínuszt mutatott 2012-ben a 2011-es 378 millió forintos pluszhoz képest.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben