Koncz Ferenc - most már országgyűlési képviselő - a választási kampányban azt kérte, hogy a Honvédelmi Minisztérium biztosítson egy katonai pontonhidat Girincsen a Sajóra, amíg a kesznyéteni hidat felújítják. A célja az volt, hogy a helyieknek ne kelljen 30-40 kilométeres kerülőt tennie, ha átkelne a folyón. Sokan ugyanis innen járnak a tiszaújvárosi gyárba dolgozni, vagy iskolába a túlpartra.
A híd meg is épült, igaz Körömben 60-80 millió forintért, de a telepítés mellett a fenntartás is pénzbe került. Ezt viszont az Átlátszó cikke szerint senki nem akart megfizetni. Augusztus végén épült meg a híd, amelyet a tervek szerint november közepéig használják.
A katonai híd felépítése és bontása nem egyszeri költség, mert a működtetés folyamatos jelenlétet kíván a honvédségtől. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára azt közölte, hogy őrzik a hidat, orvosi ügyeletet biztosítanak és könnyűbúvárok vannak a helyszínen, az ezzel járó költségeket pedig az állam vállalta magára. Ennek mértékét akarta megtudni a portál, amely közérdekű adatigénylést adott be. Viszont erre csak 53 ezer 413 forint megfizetése után válaszolna az állam - arra hivatkozva, hogy sok pluszmunkát okozna a minisztériumnak a válasz.
Fotó: MTI Fotó/Vajda János.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló