Az orosz-ukrán konfliktus, az ellátási láncok zavarai és az általános bizonytalan hangulat ellenére is meggyőző eredményeket ért el az év első felében a CIB kkv üzletága: a pénzintézet 2022 első hat hónapjában 23 százalékkal több hitelt folyósított a szegmensbe tartozó – legalább egymilliárd forintos árbevételű – kis- és középvállalatoknak, mint egy évvel korábban. A dinamikus bővülésben kiemelt szerep jutott az állami támogatás mellett nyújtott hiteltermékeknek: az új kihelyezések 17 százaléka a korábban jóváhagyott NHP-hitelkeretek lehívásából származott, miközben közel felük – 47 százalékuk – az új Széchenyi Program különböző konstrukcióihoz kapcsolódott.
„Az új kihelyezések ágazati megoszlásából egyértelműen látszik, hogy a CIB Bank változatlanul főként a reálgazdaság finanszírozására koncentrál: erre utal, hogy a feldolgozóipar részesedése 22 százalékos, a kereskedelemé 19, az építőiparé és az ingatlanos területé 18 százalékos, a mezőgazdaságé pedig 15 százalékos volt az év első felében” – nyilatkozta Győr Tamás, a CIB Bank kkv üzletágának igazgatója. Figyelemre méltó emellett – tette hozzá –, hogy a vidék pozíciói erősödtek kissé a korábbiakhoz képest: az új finanszírozás 23 százaléka kötődött a Budapesten működő cégekhez az év első felében, miközben a fennmaradó 77 százalék szinte egyenlő arányban oszlott meg a keleti és a nyugati országrész között.
Az idei első félévben is folytatódott az ügyfélszám 2021-ben is tapasztalt dinamikus növekedése az üzletágban: január és június között már több új kkv-ügyfél nyitott bankszámlát a CIB Banknál, mint tavaly az egész évben összesen. „Sikeres akvizícióink alapja egy több éve tartó piacépítő munka, melyet idén sok olyan egyéb körülmény is segített, amely főleg a nagyobb kkv-kat abba az irányba mozdította el, hogy érdemes több bankkal is dolgozni az egybankos modell helyett. Miközben hat évvel ezelőtt még átlagban két helyen vezettek számlát a vállalatok, ez a szám 2020 végére másfélre csökkent. Ez az évek óta tartó trend fordult meg idén márciusban” – mondta el Győr Tamás.
A CIB Bank kkv üzletága által kezelt hitelállomány is markánsan, 21 százalékkal, a garanciák állománya közel 40 százalékkal, míg a faktorállomány 60 százalékkal emelkedett éves összevetésben, miközben a lekötött és a látra szóló betétek állománya, valamint a banknál bonyolított számlaforgalom majdnem a másfélszeresére nőtt egy év alatt. Ami pedig a kilátásokat illeti, Győr Tamás az év további részében a forgóeszközhitelek további bővülésére számít csökkenő beruházásihitel-igény mellett. Továbbra is meghatározó szerep jut majd a támogatott konstrukcióknak, amelyek érdemi kamatelőnyt biztosítanak a piaci kamatozású hitelekhez képest. A bank kkv-hitelportfóliója a legfrissebb elemzések alapján is egészségesnek bizonyult, így a kiemelkedő eredmények zálogát jelentő kollégák, az értékesítéstől a kockázatkezelésen át az operációig, változatlanul tudnak fókuszálni a kkv-k finanszírozására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Donald Trump páros lábbal szállt bele az elektromos autótulajokba, befagyasztották a támogatást

Trump, a vámkivető, egyvalamivel nem számolt Mexikóban: a kartellel

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

A Duna Plaza átveszi az uralmat, retteghet a Nagy Testvér

Nagy a baj a németeknél, nem tudják, hogy jönnek ki belőle
