Borkai Zsolt volt polgármestert és más személyeket érintő feljelentések alapján nyomozás van folyamatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályán 29022-693/2019.bü., 29022-719/2019.bü., illetve 29022-722/2019.bü. számon, amely ügyekben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor - válaszolta a vádhatóság vezetője az LMP-s Ungár Péter írásbeli kérdésére.
A korábbi fideszes győri polgármester esetében még a 2019 októberi önkormányzati választások előtt robbant ki szex-botrány, ami aztán a városvezető körüli furcsa korrupciógyanús ügyekről szóló vitává alakult át a közbeszédben. Most Polt Péter válaszából az olvasható ki, hogy a három eltérő ügyszám alapján, három különböző nyomozás is folyik, ahogy azt korábban a 24.hu is írta egy értesülés alapján.
Kapcsolódó
Emellett szintén a választások előtt pattant ki egy másik ügy is, Lackner Csaba MSZP-s kispesti képviselővel kapcsolatban is, akiről olyan hangfelvételeket közöltek, amelyeken kenőpénzekről és más korrupciógyanús témákról van szó. Valamint közöltek róla egy olyan videót is, ahol ugyanilyen kérdésekről beszélget, de egy drogpartinak látszó környezetben. Polt azt is közölte, itt is több ügyben nyomoznak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj